Hello kedves fröccskedvelő olvasó.
A 3. Balatonkerülő kerékpártúránk ihlette a blog indítását, hiszen már az első alkalommal kimondatlan célunk volt a Balaton körüli fröccsök minőségének értékelése. Értékelésünk nem szakmai alapokon nyugszik. Amatőr fröccskedvelők vagyunk. Távol áll tőlünk a" virágos rét" és hasonló megjegyzések borral való azonosítása. Csapatunk az élet különböző területeiről verbuválódott. Gondos előválogatásunk ellenére is becsúsztak hibák, minek következtében a kerékpározás és fröccsivás területén egyaránt tehetségtelen emberek is résztvevői lehettek/lehetnek túráinknak.
A kemény mag:
1. László: az intoleráns alföldi kertész (35-ös)
2. Zoltán: (dottore) az alföldi csúcsértelmiségi (35-ös)
3. Ferenc: az alföldi virágos (40-es)
4. A könnyelműen és felelőtlenül választott kisebbség.
Újra, immáron harmadszor kezdtünk - nagy lelkesedéssel - balatoni kerékpár- és fröccstúránkba. Az előző évek koncepciójával ellentétben (balról-jobbra, majd jobbról-balra) idén a Balaton felvidéket vettük célba. Hosszas, dugóval tarkított utazásunk végén Keszthelyen kezdtük meg túránkat. Míg a 2010-es első túránkon felváltva vezettük a kísérőautót, addig 2011-re sikerült találnunk egy "balekot", aki végig vezetett, s érkezésünkre szállást prezentált. Jelenlegi túránkat új alapokra helyeztük, mivel "balekunk" lemorzsolódott. Most csillagtúrákat bonyolítunk.
Alapszabályok az elmúlt 3 évben:
Hosszúlépést iszunk.
A hosszúlépés átlagára nem haladhatja meg a 150 Ft-ot.
Szállást előre nem foglalunk.
3000 Ft/fő/éj összegnél többet szállásra nem fizetünk.
Start!